Orsy’s Blog

My blog has caused me quite some trouble and therefore I am moving this page under http://www.imeldagreen.blogspot.com

Most olyan időszakhoz érekztünk, hogy több lenne a blogolnivaló, mint ahány nap van. Ez mindenképpen jó hír – nekem legalábbis. De sajnos egy kis időre le fogok lépni, először a Balatonra, aztán balett tanfolyamon leszek Bp-n, úgyhogy most valami nagyon ütőset kéne feltennem, ami kitart mondjuk 10 napig. Ez a halacska elvileg olyan, csak ez a képen annyira nem jön át. Életem legnagyobb képe, egy íves kartonon (70×100), rengeteg arannyal. Ha minden jól megy, a “luxus fürdőszobám” falára fog kerülni – ami olyan kicsi, hogy ez a kép uralni fogja a hatást.
Kívánjatok jó nyaralást

We’ve come to a period when there is more to put on the blog than the number of days. This is definitely good news – to me at least. But unfortunately I’ll leave you for a little while, first I travel to Balaton and then I’ll take part in a ballet course in Budapest, so now I should put on a “hit” which lasts at least – let’s say – 10 days. This little fish is supposed to be like that, it’s just that it doesn’t come through the photo very well. It’s the biggest painting I’ve ever done on card board (size 70×100), with a lot of gold. If things go well this will hand on the wall of my “luxurious bathroom” – which is so small that the painting will dominate the place.
Wish me a good holiday

Örömmel jelenthetem, hogy megszületett kicsiny honlapunk. Mivel munkámra nézve nem vagyok webdesigner, ezért a lap zsenialitásában nem felülmúlhatatlan, de talán arra jó, hogy kicsit többen halljanak felőlünk. Mivel továbbra sem vagyok webdesigner, ezért megeshet, hogy egyes számítógépeken nem úgy néz ki a lap, mint az enyémen, bár igyekeztem minél több különböző gépen megszemlélni a biztonság kedvéért. Arra már rájöttem, hogy ha nem kicsi betűméret van beállítva más gépen (pl. a mamáén), akkor összecsúsznak a dobozok. Úgyhogy még van mit tanulnom Azért a képgalériát megtalálja mindenki, gondolom, úgy is az érdekli a nagy többséget.

I am happy to announce that our little web page is ready. I am no professional webdesigner, so the geniousity of the page can still be outperformed, but maybe it is good to give us a little more attention. Since I am still no professional webdesigner, it is possible that the page looks different on different computers, although I’ve tried to take a lookat the site on as many different computers as possible. I have noticed that if the font size is not small, the boxes crash. So I still have something to learn But everyone will find the picture gallery, I bet that is the thing that interests most people anyway.

http://www.passedance.atw.hu
http://www.photobucket.com/passedance
passedance@googlemail.com

Nagyon belejöttem ebbe a testfestésbe. Íme, ezeket alkotom mostanság. A családom címet is adott nekik. A bokámon a kétfarkú csiga látható, a kezemen pedig szecessziós alakú kosz.

I’ve got into body painting, haven’t I? Here are my latest creations. My family was kind enough to title them. On my ankle it is the two-tailed snail, and on my finger it is dirt in the shape of art nouoveau.

Ma ismét konyhaművészetem remekművével kápráztattam el a családot (meg a mamát, gondolom nem is értette, miért telefonálok neki ilyen sokszor, amikor alapjáraton nem is nagyon hívom fel szegényt). 
Mikor megláttam azt a borzalmas nagy tököt ott a spájzban, ellenállhatatlan vágy kerített hatalmába, hogy magamévá tegyem (ennek NINCS szexuális felhangja, remélem ezt mindenki látja ). Fogtam hát és meghámoztam, de akkor félbe kellett szakítanom a műveletet, a tököm ugyanis elkezdett izzadni. Hát mondjuk lehet, hogy én is beleizzadnék, ha meghámoznának… De ezt olyan csuda jelenségnek találtam, hogy le kellett fotóznom. Itt ni:

Ezután ketté vágtam és kiszedtem a nemkívánatos elemeket (pl. tökmag), de ekkor újabb felfedezéssel találtam magam szembe: az egyik fele kiköpött egy viking hajó volt. Fel is úsztam vele az emeletre, hogy megmutassam a húgomnak, aki közölte, hogy teljesen hülye vagyok. Visszacsónakáztam hát a konyhába.
Nagy locs-pocs közepette ledaráltam a pörköltet, megfőztem a rizst, mindezt összekevertem és bele a tökbe/hajóba. Ez a töltelék már nem hasonlított viking hajósokhoz…
Amíg mindezt elvégeztem, csak 3-szor hívtam fel a mamát instrukciókért.
Ezután jött a tejföl meg a kapor, utóbbi felszeletelése kissé nehézkesnek bizonyult, a fűszerű zöld bigyó mindenhez odaragadt, konyhapulthoz, vágódszkához, késhez, kézhez. A csatát azonban én nyertem, a zöld “fűszálakat” eltakarítottam, még egy kis sajtot reszeltem a tököm tetejére és bevágtam a sütőbe.

Fél óra múlva vitorlát bontottam és tálaltam. FINOOOOM lett.

Today again, I enchanted my family with a piece of my extraordinary cooking (and my oma too, who had no clue why I phoned her so often, though usually it is her who calls me). When I saw that enormous dork in the pantry I felt extreme desire for it to be mine (this sentence does NOT have a sexual tone, I hope everybody realises that ). So I took it and peeled it, but then I had to pause coz I realised my dork was sweating. I guess I would sweat too if someone peeled me… but I found this such an exciting sight that I had to take a photo (see above)
After this I cut the dork into two, and took out the undesirable parts, but then again I was confronted with a new discovery: one half was exactly like a viking ship. I sailed up with it to my sister to show her, who instantly said I was absolutely crazy so I directed my boat back to the kitchen. There, with quite a bit of splich-splach I ground the stew, mixed it with rice and put it into the dork. The filling did NOT look like viking sailors…
While I was doing all this, I phoned my oma about 3 times for instructions. Then came sour cream (YES!) and dill, I had a bit of difficulty with the latter, sticking to everything, the table, the knife, my hand.. but I won the battle, cleared up all the green “grass” put a bit of cheese on the top of my dork, then gone into the owen. Within half an hour I opened sail and served it. DELICIOUS, it has become.  

Orsy, Ancsa, Zsófi (idén egy egész tűrhető öltözőben, az asztalon ülve)

Zsófi, Orsy (a backstage kicsit kiábrándító a színházban…)

Hát gyerekek, isteni kis fellépésünk volt!!! Részben ezért is maradt ki itt egy hét megint… Először szerdán este léptünk fel a Secret-tel a Szegedi Nemzeti Színházban. A színpadon élésről gyakorlatilag nincs élménybeszámolóm. Furcsa dolog ez, de valahogy az az 5 perc, amíg a színpadon vagyok, teljesen kiesik az emlékezetemből. Mintha ott se lettem volna. Vagy mindenesetre nem 5 perc, hanem mondjuk 5 másodperc lenne az egész. De hát, azt mondják az okosok, hogy jók voltunk…
A másik fellépésünk tegnap volt, a TIK (Tudományos Információs Központ, azaz az új egyetemi könyvtár) előadójában. Mikor du. 2 körül odamentünk próbálni, egy picit csalódott voltam, se a színpad se a nézőtér nem volt egy óriás. A próba sem volt maga a tökély.. Du. 5-re értünk vissza, kaptunk egy légkondícionált öltözőt, úgyhogy szó szerint borzongott mindenki. Megkezdtük az öltözködést… A kis ruhánk gyakorlatilag combtőig fel volt sliccelve.. hurrá.. eszményi lábaimat mindenki megcsodálhatta.. Aztán abban a biztos tudatban kezdtem sminkelni, hogy mivel mi úgy is az előadás vége felé kerülünk színpadra, időnk, mint a pelyva. Mire 10 embert kifestettem, már nem volt annyira pelyva. Akadt egy vicces kis jelenet, mert 3 táncosunk egy másik számban is fellépett, méghozzá alig pár számmal előttünk. Úgyhogy mikor ők letáncoltak, berohantak az öltözőbe, és mindenki őket öltöztette, fésülte, festette. Remek kis közösség ez Aztán sor került a nagy pillanatra, hogy felkerüljünk a színpadra. Ismét csalódást kell okoznom, semmire nem emlékszem. De ahogy utána a lépcsőn bandukoltunk fel az öltöző felé, Anikó (drága tanárunk és koreográfusunk) utolért minket, és azt mondta, isteni volt, bele is borzongott (tényleg libabőrös volt, de lehet, hogy ez csak egy túlhűtött öltöző hatása).
Ezután készült a millió sztárfotó a csapatról, amiket minél hamarabb igyekszem megszerezni (na ez ne tévesszen meg senkit… hetekbe is beletelhet, mire átküldik…) Alig várom, hogy lássam őket, gondolom ti is
Végül az este óriási viharba fulladt, úgyhogy mire az autóig jutottam, deréktól lefelé úsztam a vízben. Borzasztó érzés, mikor így vége van.. azért táncolni még vagy egy hétig eljárunk, de aztán annak is vége. Jön a nyári punnyadás. Ahogy a húgom mondaná: “FINCSA!”

A mostani kreáció: színpadi fellépésre készülődünk, valami extravagáns volt a kívánság. Kedden “zsűrizi” a csoportom

The latest creation: we are preparing for a stage performance, and the wish was something extravagant. My group will judge it on Tuesday

Karomfalvi Bertalan, barátoknak – azaz most már nekem is – csak Berci, a Lágymányosi utca és a Kruspér utca között lakik. Rezidenciájába még nem vezetett be, általában az autók alól bújik elő (hacsak nem hajléktalan, de ezt a jelenlétében nem merem mondani, mert esetleg megsértődik). Egy jó hete ismerkedtünk meg, amikor ábrázoló geometria pótzh-ra igyekeztem. Éppen akkor bújt elő és én első látásra beleszerettem. Vörös volt, a hátán néhány különleges szürkés szőrszállal, széles feje, az arckifejezése meg nagyon vagány, mondhatnók, még a szeme se állt jól. Farka vastag és dús volt, de nem állt a perzsákkal rokonságban. Később megtudtam, hogy megvető véleménnyel van fajtájának erről az ágáról, véleménye szerint rendkívül ostobák és hiúk.

Tisztes távolban megálltam, lehajoltam és idétlen ciccegésbe kezdtem. Először megvetően nézett, majd sóhajtott, megállapította, hogy az emberi faj még mindig nem érett meg a komoly Életre, majd engedékenyen közelebb jött és bemutatkozott. Kegyesen megengedte, hogy megsimogassam, aztán rokonszenve jeléül ő is a lábamhoz dörgölőzött. Egy ideig társalogtunk, majd bocsánatot kértem, az egyetemet okoltam és elindultam. Ő lovagiasan az utca sarkáig kísért, aztán egy autó alól integetett utánam és kívánt sok szerencsét.

Tegnap – statika vizsgára menet – ismét összefutottunk. A ciccegést ezúttal mellőztem, tudtam, hogy nem tartja valami nagyra, úgyhogy csak lehajoltam és köszöntem. Láthatólag örült a fejlődésnek és közelebb jött. Akkor láttam, hogy nincs túl jó bőrben, valamilyen nemes küzdelemben megsérült a háta és az egyik füléből is hiányzott egy darabka. Csöndben megjegyeztem, hogy úgy látszik, létezik még olyan faj, ahol a férfiak küzdenek a nőkért és nem fordítva. Sajnos ezúttal – idő hiányában – nem tudtunk mélyebb társalgásba merülni a cserebogarak halhatatlanságáról meg a fű növéséről, de őkelme ismét elkísért a sarokig és jókívánságairól biztosított.

Alig várom a következő találkozónkat…